Honlap-menü
A fejezet kategóriái
| Gyárak története [3] |
| Személyek [1] |
| Termékek [4] |
| Egyéb [1] |
Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
| Nyitólap » Cikkek » Gyárak története | [ Cikk hozzáadása ] |
A szegedi gyár 50 éve
| 50 éve alapították a Szegedi Kábelgyárat 2009. november 1-én ünnepelte volna alapításának 50. évfordulóját az 1998-ban bezárt Szegedi Kábelgyár. Az a gyár, mely közel 40 éves működése során nagyságánál, jelentőségénél fogva a meghatározók közé tartozott a szegedi gazdaságban mind a foglalkoztatottak számát, mind árbevételét tekintve, s az energiaipari cégek után a legnagyobb adófizető volt a 90-es évek közepén. A Szegedi Kábelgyárat mint az egykori budapesti Kábel- és Sodronykötélgyár – a későbbi Magyar Kábel Művek - szegedi telepét alapították 1959. november 1-én. Alapításában jelentős szerepe volt Szeged város akkori vezetőinek, akik jókor – mert ekkoriban kapott új lendületet a vidéki iparfejlesztés – és jó helyen, a vidéki iparfejlesztésekre vonatkozó döntések meghozóinál ajánlották létesítéséhez a Huszár utcai lepusztult laktanya négy utcával határolt tíz holdas területét. Az egykori huszárlaktanyából lett kábelgyár az első másfél évtized végére, a 17 000 négyzetméteres nagy termelőcsarnok teljes felépülésével elérte a telephelyi adottságaiból következően tovább már nem bővíthető teljes nagyságát. 1974-ben körülbelül ezren dolgoztak a kábelgyárban, s 20 000 tonnányi kábel és vezeték készült. A gyár extenzív fejlesztésének lehetőségei a 70-es évek közepére megszűntek, egyrészt nem volt szabad terület újabb termelőcsarnokok építésére, másrészt pedig elfogyott Szegeden a szabad munkaerő. A következő éveket a fejlődés egyetlen lehetőségeként a technológiai és termékszerkezeti megújulás fémjelezte, melyhez 1978-tól a magyar kábelgyártás, a Magyar Kábel Művek többmilliárd forintos, banki kölcsönökre alapozott rekonstrukciós fejlesztési programja biztosította az anyagi eszközöket. A munkaigényes gyengeáramú és híradástechnikai vezetékgyártás 1975-től fokozatosan a Szegedi Kábelgyár alárendeltségében létrehozott, 1985-től már önálló gyárként működő kisteleki gyáregységbe települt, Szegeden pedig megkezdődött az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság támogatásával a telefonkábelek gyártásának korszerűsítése. A korszerűsítésre nagy szükség volt, mert a 70-es évek elejére a telefonellátottság alacsony színvonala és a telefonkábel hálózat elavultsága az ország gazdasági fejlődésének gátjává vált. E gát elbontása az addig gyártott kábeltipusokkal, az addig alkalmazott kábelgyártási technológiával már nem volt lehetséges. Az első gépek még 1975-ben megérkeztek, az éppen elkészült új csarnokrészbe, 1976-ra gyakorlatilag az egész géprendszer összeállt. A gépek érkezésével párhuzamosan megindult az új, világszínvonalú gyártmányt kialakító, gyártást előkészítő fejlesztő munka is. Az új termék, a töltött terű telefonkábel sorozatgyártása – alig elmaradva a legfejlettebb országoktól és megelőzve a volt szocialista országokat – 1977-ben megkezdődött, s gyártása ettől kezdve több mint 20 éven át meghatározója volt a Szegedi Kábelgyár történetének. 1977/1978-ban koaxiális kábel gyártórendszer létesült a legkorszerűbb gépek megvásárlásával. A koaxiális kábelek elsősorban a Szovjetunió számára készültek, az olaj és földgázszállítások ellentételezéseként. A koaxiális kábel gyártógépek és a valamivel korábban üzembehelyezett telefonkábel gyártórendszer együttesen a világ egyik legkorszerűbb hírközlőkábel üzemét alkották. A korszerű géppark adta lehetőségeket kihasználva a töltött terű telefonkábelek gyártása mellett sorra készültek újabb korszerű postai kábeltipusok s létrejött egy töltött terű telefonkábelekre alapozott új gyártmánycsalád. Egymásután készültek a mintakábelek a legelterjedtebb külföldi előírások vagy konkrét tenderek alapján. A próbálkozásokat hamar siker koronázta, a kuwaiti előírások alapján 1982-ben készített kábelekkel hírközlőrendszer szállítási tendert nyert a magyar híradástechnikai ipar, megelőzve nyugati fővállalkozókat, élvonalbeli kábelgyártókat. Bővült az erősáramú termékek gyártókapacitása is. A jelzőkábelek gyártási feltételei nagy teljesítményű érgyártó valamint köpenyező gép beállításával, az erősáramú hajlékony csatlakozóvezetékek gyártási feltételei a dróthúzó üzem, a fémmű rekonstrukciója következtében javultak. A megújult technika tette lehetővé 1982-ben az első nyugatnémet, de az egész világon elfogadott minősítések elnyerését az 1 kilovoltos erősáramú kábelek területén. A Magyar Kábel Művek 1978-tól 1982-ig tervezett, a változó pénzügyi szabályozórendszer miatt folyamatosan nehezedő körülmények között végrehajtott, egyes elemeiben 1983-ig húzódott rekonstrukciós fejlesztési programja megbízható alapokat teremtett a Szegedi Kábelgyár eredményes működéséhez is a következő 8-10 évben, lényegében egészen az 1993 végén bekövetkezett privatizációig. A Szegedi Kábelgyár a fejlesztési program befejeztével – elsősorban töltött terű telefonkábel és koaxiális kábel gyártórendszereivel – a kábelgyártás élvonalába került. A sikeres, jól működő Szegedi Kábelgyár 1985-ben kísérletet tett az önállósodásra. A Magyar Kábel Művek irányító felsőbb szervei azonban – hivatkozva arra, hogy a vállalat a szabályozórendszer változásai és a veszteséges külföldi vállalkozások miatt a rekonstrukciós fejlesztési programra felvett kölcsönök visszafizetésére sem képes - nem tették lehetővé azon feltételek megteremtését, melyek nélkülözhetetlenek voltak az önállósodáshoz. A sikertelen önállósodási kísérlettel minden bizonnyal összefüggött, hogy a töltött terű telefonkábel gyártás várva várt bővítése Szeged helyett Budapesten valósult meg. A nehéz helyzetben lévő vállalat végül – elsősorban hitelek esedékes törlesztésének némi halasztásával, a pénzügyi egyensúly megteremtésére adott újabb hitelekkel – pénzügyi mentőövet kapott. Ezek, valamint az új vállalati vezetés takarékossági intézkedései és a külföldi vállalkozások veszteségeinek felszámolása oda vezettek, hogy az 1986. év már várakozáson felül nyereséges lett, 1987 ugyanúgy s 1988-ra már az állammal szemben sem maradtak tartozások. A vállalat helyzetének jobbrafordulásához a Szegedi Kábelgyár is tisztességesen hozzájárult, az 1985-től 1987-ig terjedő három év alatt több mint öt milliárd forintos árbevétellel és közel egymilliárd forint gyári eredménnyel. A termelési-árbevételi sikerekhez, a gyári nyereség növekedéséhez erőteljesen hozzájárultak a fejlesztési eredmények is, az új termékek igen jó árakon voltak eladhatók. A bővülő töltött terű telefonkábel termékcsalád, az újabb, tőkés importot kiváltó kábel külső burkolatok, a nagyobb távolságú összeköttetésekre alkalmas, szabadalmi védettséget kapott körzetkábelek, a növekvő tőkés export alapfeltételeként megszerzett nyugateurópai minősítések mind-mind hozzájárultak a 80-as évek második felének, 90-es évek elejének sikereihez. A termelési-árbevételi sikerek, az eredményesség növekedése – ha nem is látványosan – alapot teremtettek a legszükségesebb gépi fejlesztésekre ezekben az években is. 1993 végével egy fejezet lezárult a Szegedi Kábelgyár történetében. Egy olyan, 1983-tól 1993-ig tartó fejezet addigi alig három és fél évtizedes történetéből, melyben a Szegedi Kábelgyár sikert sikerre halmozott, s az utolsó évtől eltekintve lényegében folyamatosan fejlődött, akkor is, amikor – a gazdasági rendszerváltás éveiben – már nem a gazdaság fejlődése, nem a gazdálkodó szervezetek növekvő teljesítménye volt a jellemző Magyarországon. Ebben a 11 évben a Szegedi Kábelgyár adta a Magyar Kábel Művek gyárai által létrehozott eredmény több mint 40%-át, a Magyar Kábel Művek teljes árbevételének 30%-át a vállalati létszám 22%-ával. Az 1983-tól 1993-ig tartó időszakra joggal mondható, hogy a Szegedi Kábelgyár az élvonalban volt. Élvonalban volt gazdálkodási eredményeivel, műszaki színvonalával – a gyár műszaki gárdája a Magyar Kábel Művek legkiválóbb gyári műszaki apparátusa volt - s nem utolsósorban az 1983. évi 50 ezer forintról 1993-ra a magyar ipar és a szegedi környezet átlagát messze meghaladó, közel 460 ezer forintra növekedett éves bérszínvonalával. A Szegedi Kábelgyár történetének 1989-től 1993-ig tartó szakasza a változó gazdasági környezethez való sikeres alkalmazkodás, a tervgazdaságból a piacgazdálkodásra való áttérés jegyében telt el. Ennek megfelelően már 1988-tól kezdődően – elsősorban kereskedelmi és fejlesztési területen – feladatok sora került gyári hatáskörbe, s az időszak végére olyan, létszámban ugyan csökkent, de szakmai értékében és összetételében tovább erősödött alkalmazotti állomány alakult ki, mely akár a gyár önálló működtetésére is képes lett volna. Nem volt véletlen, hogy a Munkavállalói Résztulajdonosi Program 1992. végi meghirdetése után röviddel, de már 1993-ban megalakult 170 taggal a Szegedi Kábelgyár MRP szervezete. Létrejöttét sem a vállalati központban, sem az Állami Vagyonügynökségnél nem fogadták nagy örömmel. Minden érv amellett szólt ugyanis, hogy az elmúlt éveket vagyonvesztés nélkül átvészelő, a termelés folyamatos finanszírozása érdekében azonban milliárdos, nyereségét és fejlesztési lehetőségeit lassan nullára csökkentő hitelállományt maga előtt görgető Magyar Kábel Műveket egyben, azaz nem gyáranként és nem MRP-s alapon kell privatizálni. Az államnak, mint tulajdonosnak ugyanis nem az volt az érdeke, hogy több száz leendő kistulajdonosnak adjon (vagy adasson) évtizedes jövedelmének megfelelő - bizonytalan visszafizetési garanciájú – privatizációs kölcsönt. Az állam érdeke a külföldi befektetőtől azonnal befolyó többmilliárd forintos privatizációs bevétel volt. Ennek megfelelően jelent meg 1993. szeptember 25-én a privatizációs felhívás, melynek alapján érdemben mindössze egyetlen pályázó, a Siemens tulajdonban lévő Österreichische Kabelwerke adott be vételi ajánlatot. Az ajánlatot az Állami Vagyonügynökség 1993. december 17-én elfogadta, a szükséges szerződések az új tulajdonossal még aznap megköttettek. Az eseményről kiadott sajtóközleményben olvasható volt, hogy a Magyar Kábel Művek privatizációjával létrejött a Dunai Kábelszövetség, a Siemens tulajdonba került térségi kábelgyártók stratégiai hálózata a Duna – medencében, mely mind a nyugati, mind a keleti piacok kiszolgálására képes, s a Siemens adta háttérrel rendelkezik a világ kábelgyártásában – elsősorban a felesleges gyártókapacitások és a csökkenő kereslet miatt – jelentkező kedvezőtlen folyamatok közepette is a túlélés lehetőségével. A Siemens azzal számolt, hogy németországi gyáraiból a gyártást fokozatosan, a lehetőségek határáig Magyarországra telepíti. Kiindulva a telephelyi adottságokból és a Szegeden felhalmozott szellemi tőkéből, gyártási tapasztalatokból, a Siemens a Szegedi Kábelgyárat egyik legfontosabb, városi környezetet nem zavaró egyetlen magyarországi telefonkábelgyártó telephelyévé kívánta fejleszteni, míg az erősáramú vezetékek és kábelek gyártásának bővítését a jelentős szabad területekkel rendelkező városszéli (korábban Szegedhez tartozó és 1985-ben önállóvá vált) kisteleki és a balassagyarmati gyárakban kezdte meg. A szegedi telefonkábelgyártás fejlesztése szinte azonnal megindult. Először az 1985-ben Budapestre telepített telefonkábelgyártó géppark egy része került Szegedre, majd a meglévő gépek egészültek ki nagyobb teljesítményű gépegységekkel. 1995 tavaszán új érszigetelő gépsor, majd nyáron telefonkábel töltő gépsor érkezett, ezzel a Siemens alig másfél év alatt közel 500 millió forintot költött a szegedi telefonkábel gyártás korszerűsítésére, bővítésére. Ezzel párhuzamosan megindult az erősáramú vezetékek és kábelek gyártásának áttelepítése Kistelekre és Balassagyarmatra, az így felszabaduló területekre újabb telefonkábelgyártó berendezések voltak kilátásba helyezve ill. e területekre települt 1995 őszétől a Kistelekről Szegedre helyezett gyengeáramú vezetékgyártás. 1995. augusztusban azonban a belföldi telefonkábel rendelések nullára estek s csak hosszú hónapok múlva, s akkor sem a kívánt mértékben indultak meg újra. Halványodtak annak reményei is, hogy a Siemens – hasonlóan az erősáramú vezetékek és kábelek gyártásának Kistelekre és Balassagyarmatra helyezéséhez – telefonkábelgyártást telepít Németországból Szegedre. A telefonkábel igények ugyanis 1996-tól váratlanul gyorsan estek vissza a mobil telefónia minden várakozást felülmúló gyors fejlődésének következtében. Nagy, többnyire a 60-as, 70-es években, a keresletfelfutás időszakában létesült európai telefonkábel gyárak úgy zártak be egymásután, mint ahogy a meglökött dominók borulnak. Ebben a helyzetben – 1996 nyarán – már világosan látszott, hogy a Szegedi Kábelgyárnak nincs jövője. A Siemens erősáramú vezeték és kábel üzletága ragaszkodott a szegedi erősáramú gyártás teljes felszámolásához, s a telefonkábelgyártás esetében sem volt esély a fellendülésre. Minden, amivel Szegedi Kábelgyár a túlélés érdekében próbálkozott – az erősáramú termékek gyártásának folytatása a tiltás ellenére, a Kistelekről átkerült gyengeáramú vezetékgyártás növelése, az autóvezetékek gyártása érdekében tett erőfeszítések - nem volt több mint a fuldokló kapaszkodása a szalmaszálba. A Szegedi Kábelgyár önállóságának megszüntetése – 1996. október 1-től egykori gyáregysége, a Kisteleki Kábelgyár alárendeltségében hírközlőkábel termékcentrumként üzemelt – lényegében nem volt más, mint a megfelelőbb szervezeti feltételek megteremtése a gyár bezárásához. Mindeközben a Szegedi Kábelgyár az első Siemens-es év reményei után, az egyre bizonytalanabbá váló jövő ellenére, talán valami csodában bízva, kiválóan teljesített. Árbevétele az 1993. évi 2,3 milliárd forintról 1996-ra közel 5 milliárd forintra emelkedett, bár a létszám ez idő alatt 500-ról 335-re csökkent, nem elbocsátások, hanem elsősorban átszervezések következtében. Az árbevétel még a Kistelekhez csatolást követő évben is meghaladta a 4 milliárd forintot. Az első év elteltével azonban – 1997. október 1-től -felgyorsultak az események, felgyorsult a gyár bezárásának folyamata. A Siemens kisteleki és balassagyarmati fejlesztései beértek, az ott gyártható erősáramú termékekből Szeged már semmi megrendelést nem kapott, a telefonkábel piac pedig egy fél gyárat sem volt képes eltartani, még a gyengeáramú vezetékgyártással kiegészítve sem, a Siemensnek pedig másik gyára is volt Magyarországon, az 1989-ben alapított Duna Kábel Kft. Az 1997. október 1-én még 271 fős létszám 1998. márciusra - ekkor már csak négy napos, két műszakos munkarendre tellett a megrendelésekből – 245 főre csökkent. Áprilisban 86-an kaptak felmondó levelet, majd a maradék 159-nek sem kellett a munkát felvenni az 1998. augusztusi szabadságolások után. A Szegedi Kábelgyár 39 sikeres év után, a gyárbezárások történetében igencsak szokatlan módon, gazdaságilag kiemelkedően sikeres utolsó négy év után bezárt. Az, hogy ekkoriban Európában sok kábelgyár bezárt, az, hogy a gondokkal küzdő Siemens az után, hogy a német versenyhivatal 1997-ben 90 millió márkás büntetéssel sújtotta németországi kábelgyárait, 1998-ban megszabadult valamennyi erősáramú kábelgyárától, néhány hónappal később, 1999-ben pedig valamennyi telefonkábel gyárától, a volt szegedi kábelgyártókat nem vigasztalja. Mint ahogy az sem vigasztalja, hogy a Szegedi Kábelgyár, mely létrejöttét 1959-ben a város jókor és jó helyen eljáró vezetőinek köszönhette, tulajdonképpen azért záródott be, mert a 90-es évek közepén már rosszkor, rossz helyen volt. Rossz helyen, mert négy utcával határolt, nem mindenre alkalmas és nem bővíthető területen, s rosszkor, mert egy olyan termékcsalád, a telefonkábelek kereslete esett a vártnál sokkal gyorsabban szinte nullára, mely még a négy utcával határolt, gyakorlatilag belvárosi telephelyen is gond nélkül gyártható volt. A gyár története olvasható lesz a szegedi önkormányzat, a Belden-Duna Kábel Kft. és a Prysmian Magyar Kábel Művek Kft. támogatásával rövidesen megjelenő Volt egyszer egy kábelgyár… c. könyvben. Zoltánfi Zoltán Megjelent a Szeged c. várostörténeti, kulturális és közéleti magazin 2009. szeptember-októberi számában. Már megjelent: 
| |
| Kategória: Gyárak története | Hozzáadta: Revesz68 (2011-12-02) | |
| Megtekintések száma: 2543 | Hozzászólások: 1 |
| Összes hozzászólás: 1 | ||
| ||
